Amennyiben gyakran találkozik olyan élethelyzettel, amelyben olyan emberek kerülnek a közelébe – társkapcsolatban, barátságban, munkahelyen, szomszédságban -, akik valami miatt nagyon szimpatikusak és/vagy unszimpatikusak, az azt jelezheti, hogy a másik fél hordoz valamit, amit Ön még önmagában nem ismert fel, nem fogadott el.
Lehet ez harsányság vagy épp ellenkezőleg, visszahúzódás, lehet az önkifejezés magas foka, vagy épp ellenkezőleg, a környezet manipulációja.. Hogy pozitív vagy negatív tulajdonságról van-e szó, lényegében mindegy. Minden esetben, ha a másik fél erőteljes reakciókat vált ki önben, az azt is jelzi, hogy valamit tanít önnek – önmagáról.
Az analitikus nézőpont szerint a tudattalanunkban elég népes társaság él: az énünk azon nem tudatos részei, amelyeket elutasítunk (mint pl. egy erős nőnek a gyenge, másokra szoruló lány képe amelyet „árnyéknak” nevez a Jung-i pszichológia), illetve amelyek egyáltalán nem ismertek önmagunk számára (pl. a nőknek az animus, az énjük férfi-része, férfiaknak pedig az anima, az énjük női része).
Általános szabály, hogy minél szélsőségesebb valakinek a tudatos beállítottsága, annál szélsőségesebb az ellenkező álláspontot képviselő árnyéka. Épp ezért, valójában minden olyan élethelyzet, amikor kihívások elé kerül a nézőpontunk, abban támogat minket, hogy szembesüljünk az árnyékunkkal, illetve az animuszunkkal/animánkkal. Ezáltal módunk van tudatosabbá válni rájuk, jobban megismerni őket, majd pedig tudatos önmunkával lefaragni a szélsőségeket belőlük és a saját nézőpontunkból.
Például ha úgy véljük, hogy az édesség még kismértékben egészségtelen, akkor az, hogy mondjuk, a közeli barátunkról tudjuk, hogy ő szabadon fogyaszt édességet, ez esélyt adhat számunkra, hogy a kialakuló reakcióink kapcsán ráébredjünk arra, mennyire egyoldalú a nézőpontunk. Lehetséges az is, hogy erre saját viselkedésünk kapcsán ébredünk rá, úgy, hogy mondjuk évente egyszer-kétszer ünnepségek kapcsán – magunk számára meglepő és érthetetlen módon – elveszítjük a kontrollt az édességfogyasztásunk felett. Ezek az élmények is a tudatosulást szolgálják, hiszen felhívják a figyelmünket arra, hogy vannak olyan elnyomott tudattartalmaink, amelyeket elutasításuk miatt elnyomtunk, viszont szeretnének helyet kapni az életünkben.
Azzal, ha hajlandóak vagyunk kezdeni valamit a kényelmetlen érzéseinkkel, amelyet egy-egy ember a külvilágban, illetve saját viselkedésünk okoz számunkra, ha elkezdjük a tudatosuláshoz szükséges önismereti munkát, esélyt adunk arra, hogy énünk teljesebbé váljon. Az önismereti munkát elkezdheti a rendszeres naplóvezetéssel, amely során leírja érzéseit, gondolatait. Javaslom ennek kapcsán biztonságos környezetben élje meg a megjelenő érzéseit, s ezáltal idővel integrálja az eddig elutasított én-részeket. Ezen a módon növekedni fog nem csak az önismerete, de az önmaga elfogadása is.
Felhasznált irodalom és könyvajánló:
by